Jelenleg magyarVáltás szerb nyelvreVáltás angol nyelvre

Hírek

Beszámoló a Riparia Természetbarátok Egyesületének 2014-es évi közgyűléséről

    2014. március 9-én, délelőtt 10 órai kezdettel, tartotta meg évi közgyűlését a Riparia Természetbarátok Egyesülete, melyen összesen 25 egyesületi tag és érdeklődő vett részt.

    A közgyűlés programjának első felében Szekeres Ottó (az Egyesület elnöke) röviden összefoglalta a 2013-as év eseményeit. A 12 megvalósult program és aktivitás közül (melyekbe nagyjából 3000-en kapcsolódtak be különböző módon) kiemelte a kanizsai Csodakút környéki vizes élőhely revitalizációs munkálatait, a “Természetkímélő mezőgazdaság” és a “Vajdaság vidéki civil szférájának bekapcsolása a szalakóta (Coracius garrulus) aktív védelmébe” című projekteket, a “Fókuszban a természet 3” elnevezésű fotókiállítást, valamint a 2013-as évi “Ludasi Öko-tábort”. A 2014-es évre vonatkozóan elmondta, hogy a hagyományos programok (pl. “Ludasi Öko-tábor”, fotókiállítás, madármegfigyelése) mellett az egyik fő tevékenység az aktív tagok számának növelése lesz, az aktív természetvédelmi programok mellett pedig nagy hangsúlyt kap majd az oktatás is. Grabovac Dávid (elnökhelyettes) bemutatta a “Zvuk Ptica” (Madarak Hangja) címet viselő 2013-as évi projektet, melyet az Egyesület két másik szervezettel közösen valósított meg (a projekt honlapja).

    Az ezt követő rövid szünetben a megjelenteknek lehetőségük volt a tagosodásra, illetve válogatni az Egyesület kiadványaiból.

    A közgyűlés programjának második fele az Egyesület két új elnökségi tagjának (Gergely József, biológus; Vinkó Tamás, környezetkutató) megválasztásával kezdődött. A folytatásban két szakelőadást hallgathattak meg a jelenlévők. Hám István (biológus) a rétisasok vajdasági helyzetéről számolt be, bemutatta a faj kutatásának történetét, veszélyeztető tényezőit, állományának állapotát, védelmének jelenlegi helyzetét. Ezt követően Szabados Klára (a Tartományi Természetvédelmi Intézet szakmunkatársa) a természetkímélő mezőgazdaságról szóló prezentációjában rávilágított arra a fontos tényre, hogy az országos felmérések, tanulmányok készítése során igen kis hangsúlyt fektetnek Vajdaság természeti, s talán még kevesebbet, táji értékeire (pl. löszmélyutak, völgyek falába vájt borospincék, mezsgyék). Véleménye szerint a civil szervezetek munkájukkal nagyban hozzájárulhatnak ezen hiányosságok pótlásához.

     Az összejövetel ismerkedéssel és csoportkép készítésével zárult.

     A Pannon RTV által készített helyszíni riport itt tekinthető meg.

 


Legfrisebb cikkeink

Madárkarácsony 2014 Madárkarácsony 2017

Érdekelnek a környékünkön telelő madarak?

Szeretnél segíteni nekik, hogy könnyebben éljék túl a zord napokat, de nem tudod hogyan? Akkor szeretettel várunk a 2017. december 9-én (szombaton) megrendezésre kerülő Madárkarácsony programunkra, ahol a madarak és a természet kedvelői közösen+ tovább